udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
31
találat
lapozás: 1-30 | 31-31
Névmutató:
Kóka Rozália
1992. május 3.
Ma már lexikonok sem tartják számon az 1861-ben megalakult Szent László Társaságot, amely a történelmi Magyarország határain kívül élő magyarok lelki gondozását vállalta magára. A társaság Bibliát, könyveket vitt a csángóknak, Moldovába. És 1990 szeptemberétől működik világi tevékenységét vállaló utóda, a Lakatos Demeter Egyesület. Alapító tagjai között volt Benda Kálmán, a csángókérdés tudós kutatója, Csoma Gergely fotóművész, a győri Jáki Teodóz páter, Kóka Rozália néprajzos, Atzél Endre, a csángó ügy józan megszállottja és Halász Péter, az anyaországi csángó mozgalom fáradhatatlan munkása. Az egyesület megvonta másfél éves tevékenységének mérlegét. A Magyar Néprajzi Társasággal közösen tanácskozást tartottak a moldvai magyarok történelméről, néprajzáról. Ezzel tisztelegtek Domokos Pál Péternek, a csángók apostolának 90. születésnapján. Az elhangzott előadásokat Domokos Pál Péter-emlékkönyvként tervezik megjelentetni. A csángó kultúrát hivatott ismertetni az anyaországgal a Csángó Fesztivál, ilyet tavaly rendeztek Jászberényben. A fesztiválon megjelent Antall József miniszterelnök és Göncz Árpád köztársasági elnök is. A pápalátogatás idején Budapestre érkezett ezer moldvai csángómagyar. Nevükben adta át a pápának a közülük való, Székelyföldön szolgáló Horváth Antal esperes a csángók kérését az anyanyelvű misékért. A csángók utazásának ezernyi gondját az egyesület is vállalta, jelesen Atzél Endre és a Piarista Öregdiákok Szövetsége. A Lakatos Demeter Egyesület a pápalátogatásra érkező csángók kezébe egy könyvecskét adott, Barna Gábor néprajzkutató és Jáki Teodóz bencés tanár munkáját a magyar szentekről. /Beke György: A Szent László Társaság szellemében. = Új Ember, máj. 3./1993. június 26.
Budapesten, a Vigadóban jún. 28-án In memoriam Domokos Pál Péter címmel lesz emlékezés. A bevezetőt Csoóri Sándor mondja és a műsorban azok vesznek részt, akik szellemiségben közel álltak Domokos Pál Péterhez. Ferenczi Éva énekesnő a műsor fő szervezetője előadóként is közreműködik. Elmesélte, hogy apját még tanította Domokos Pál Péter Csíkban, ugyanis erdélyi származású a család. Ő is jól ismerte Domokos Pál Pétert. Fellép többek között Budai Ilona, Kóka Rozália, Kallós Zoltán, Sebő Ferenc, Faragó Laura, mind Péter bácsi szellemiségének hordozói. Annak idején Domokos Pál Péter előadásain zsúfolásig megtelt az Egyetemi Színpad. Ő támogatta és segítette Lakatos Demeter csángó költő verseinek kiadását. /f. l.: In memoriam Domokos Pál Péter. = Új Magyarország, jún. 26./1993. július 1.
Budapesten, a Vigadóban emlékeztek a moldvai csángók tudós kutatója, Domokos Pál Péter életművére. A zsúfolásig megtelt teremben nagy érdeklődést váltott ki a Novák Ferenc által rendezett műsor. Próza, ének, hangszeres muzsika, tánc fonódott egybe. Az első részben eredeti csángó előadók szólaltatták meg saját kultúrájukat. Beszélt Kallós Zoltán, mesét mondott Kóka Rozália, énekelt Budai Ilona, Sebestyén Márta, Faragó Laura, Sebő Ferenc és Ferencz Éva. Csoóri Sándor bevezetőjében felvázolta Domokos Pál Péter életútját. /Fábián László: Csángó kultúra ? magyar kultúra. = Új Magyarország, júl. 3./1996. március 6.
Magyarországon, Szabadkígyóson márc. 4-én megkezdődött a moldvai csángómagyar művészeti együttesek vezetőinek egyhetes tábora. A Lakatos Demeter Egyesület és az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola által szervezett továbbképzésen húsz csángó vesz részt. Az előadók között van Halász Péter csángókutató művelődéstörténész, Kóka Rozália előadóművész és Jáki Teodóz bencés szerzetes. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./1997. február 4.
A Moldovai Csángómagyarok Szövetsége febr. 3-9. között Szovátán Csángómagyar közművelők népfőiskolája címmel egyhetes felkészítőt tart a Szövetség munkájába a közművelődés terén bekapcsolódni kívánók részére. A 15 részvevőt a moldovai csángó falvakból toborozta Csicsó Antal, a szövetség ügyvezető elnöke, az összejövetel főszervezője, a programot pedig az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztálya, valamint a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság közreműködésével állították össze. A rendezvény előadói főleg közművelődés-szervezésről, a pályázatok útján történő pénzszerzés lehetőségeiről és módozatairól, a csángó kultúráról, néprajzról, dalkincsről, a kétnyelvűség problémájáról beszélnek a jövendőbeli csángó művelődés szervezőinek. Előadók: Kallós Zoltán, Halász Péter, Harangozó Imre, Kóka Rozália, K. Molnár Erika, Deák Judit néprajzkutatók, valamint Pozsony Ferenc egyetemi tanár, dr. Ábrám Zoltán népfőiskola-szervező. Az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályát Dáné Tibor Kálmán művelődési előadó képviseli. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 3., 961. sz./1997. február 28.
Petrás Mária, az első csángó iparművész a Szeret melletti Diószénban született. Korán megmutatkozott rajztehetsége, szövő, hímző tudása, gyönyörű énekhangja, de ez otthon soha senkit nem indított arra, hogy foglalkozzon vele. A tízosztályos iskola után szőlőmunkás lett a faluban. 1975-ben Brassóban beiratkozott a grafikai népfőiskolára, közben férjhez ment egy román fiúhoz. Két gyermeke született, majd elvált férjétől. 1990-ben azután megismerkedett Kallós Zoltánnal, belépett a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségébe. Júliusban szóltak, hogy a szövetség tíz embert küld Magyarországra, Domokos Péter Pál születésnapjára. Petrás Mária elvitte rajzait. Csőke Antal megnézte ezeket a rajzokat és segített abban, hogy a bekerülhessen Budapesten a Nemzetközi Előkészítőbe, ugyanis Csoóri Sándor közbenjárására az előkészítőben tíz helyet szereztek a moldvai csángóknak. Petrás Mária megkezdte tanulmányait, nehezen ment a felzárkózás. Végül kiváló eredménnyel végezte el a főiskolát, majd kapott két évre ösztöndíjat a mesterképzőben. Érden és Jászberényben kiállította kerámiáit, festményeit. /Kóka Rozália: Panaszkodás Istennek. Petrás Mária, az első csángó magyar iparművész. /Moldvai Magyarság, febr./2001. május 21.
Máj. 19-én Kolozsváron a Diákművelődési Házban köszöntötték 75. születésnapján Kallós Zoltán folklórkutatót. Megjelent többek között Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Boros János, Kolozsvár alpolgármestere, Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Halmos Béla, a magyar táncház-mozgalom egyik "nagy öregje." Sebő Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, a magyarországi táncházmozgalom egyik alapítója mondott ünnepi beszédet. Az RMDSZ nevében Markó Béla, a Kriza János Néprajzi Társaság és az Erdélyi Magyar Néprajzi Társaság nevében Tánczos Vilmos köszöntötte a folklórkutatás "élő klasszikusát", az MVSZ nevében pedig Patrubány Miklós mondott méltató szavakat. Több budapesti együttes is fellépett a műsoron, Kallós-gyűjtéseket játszott a magyarlapádi Pirospántlikás és a kolozsvári Zurboló együttes, válaszúti táncokat adott elő a szintén kolozsvári Ördögtérgye. Ezenkívül muzsikált még a kolozsvári Tarisznyás, az erdélyiként meghatározott Palló, valamint a Bodzafa együttes, amelynek énekese, Panek Kati szintén meleg szavakkal köszöntötte Kallós Zoltánt. Fellépett még a moldvai Ónodi Marika, Petrás Marika, a széki Csorba János, valamint Kóka Rozália. Ezután a vendégek Kallós Zoltán szülőfalujába, Válaszútra voltak hivatalosak születésnapi vacsorára. Kötő József, az EMKE, Bálint-Pataki József a Határon Túli Magyarok Hivatala, Elekes Botond a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának jókívánságait adták át. Tőkés László püspök adta áldását az ünnepeltre és életművére. /Sándor Boglárka Ágnes - Valkai Krisztina: A szeretet és az azonosulás életműve. A 75 éves Kallós Zoltánt köszöntötték. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./ A bejáratnál maga a házigazda fogadta a vendégeket, a teremben pedig a kolozsvári Ördögtérgye néptáncegyüttes mezőségi népviseletbe öltözött tagjai segítettek az eligazodásban. Markó Béla, az RMDSZ elnöke megjegyezte, nem csak a Szövetséget képviseli, hanem magánemberként is részt vesz az ünnepségen. "Kallós Zoltánnak mindannyian tanítványai vagyunk. Mindannyiunk számára fölfedezte a hiteles népdalt, népzenét, ami által egy másik Erdélyt ismertetett meg velünk" - mondta. Tánczos Vilmos a Kriza János Néprajzi Társaság nevében szólalt fel. Kiemelte, Kallós Zoltán a gyűjtésekre és nem az anyagok feldolgozására összpontosított, aminek értéke most érezhető, amikor már szinte nincs mit gyűjteni. "Zoli bácsi élő klasszikusunk, Kodály Zoltán-i, Bartók Béla-i, Martin György-i mércével mérhetjük munkáját" - mutatott rá. - "Nyugodt lélekkel búcsúzom. A népzenét, ha ilyen közönsége van, és ilyen gárda áll a hátam mögött, nem kell félteni" - vallotta Kallós Zoltán. /Mindannyian Kallós-tanítványok vagyunk. A népzenei élet színe-java köszöntötte a hetvenöt éves néprajzkutatót. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./2003. október 15.
Idén, immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a rangos anyaországi tudományos diákfórumot, az Országos Ifjúsági Honismereti Konferenciát az Esztergom melletti Búbánat-völgyében. A csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumot ezúttal is népes diákelőadó-csapat képviselte, valamennyien a Domokos Pál Péter nevét viselő néprajzi/névtani szakkör tagjai, irányítójuk, Mirk László tanár vezetésével. Halász Péter neves néprajzkutató, a Honismereti Szövetség elnöke szólt a résztvevőkhöz, ezt követően dr. Selmeczi Kovács Attila néprajzkutató tartott előadást a népi tárgykultúra és díszítőművészet témában. Kóka Rozália, a kiváló előadóként is ismert néprajzos saját gyűjtése alapján elmondott bukovinai székely, gyimesi és moldvai csángó népi szerelmes történetei következtek. A csíkszeredai diákok közül Silló Erika Ragadványnevek Csíkszépvízen címen, Zsuzsa a csíkszentgyörgyi Gátkötők községi ifjúsági egyesület története, Nyulas Terézia Hiedelmek boszorkánya a Nyárád menti falvakban címen beszélt. /Nyulas Terézia: Honismereti diákkonferencia Magyarországon. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 15./2004. április 16.
Kóka Rozália előadóművész, érdi néprajzi gyűjtő meséket, mondákat, anekdotákat tartalmazó kötetének /Mátyás király rózsát nyitó ostornyele. Mesék, mondák, anekdoták. Timp Kiadó, Budapest, 2003/ második kiadása is napvilágot látott. Megjelent Kós Károly kis munkája /Mátyás király születési háza, Litera Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2004/ is. Kós Károly tanulmánya élethű képet fest a királyról, családjáról és koráról. /Sarány István: Mátyás király fényből és mesékből. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 16./2005. február 3.
Kóka Rozália, a bukovinai székely származású magyarországi előadóművész az utóbbi évtizedben gyakori vendég Hunyad megyében. A napokban újra betoppant Dévára, a helyi Magyar Házban tartott előadást. A Dévára telepedett bukovinai székelyek leszármazottai közül már kevesen emlékeznek a régiek történeteire. Kóka Rozália emlékezéseiből kiderült, hogy a Hunyad megyébe (Vajdahunyadra, Dévára, Sztrigyszentgyörgyre és Csernakeresztúrra) telepedett bukovinai székelyek tarthatják magukat a legszerencsésebbeknek. A Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Istensegíts és Fogadjisten bukovinai falvakból a háború idején menekülni kényszerülő székelyek sorsa sokkal keservesebben alakult. Előbb a Vajdaságból elmenekült szerbek házaiba telepítették őket, aztán a Dunántúlról elüldözött németek otthonaiban kellett meghúzódniuk. Kóka Rozália gondolatban végigvezette dévai hallgatóságát ősei útján, Madéfalvától Moldován át Bukovinába, az Al-Dunához, Erdélybe, Kanadába és Bácskába. /Gáspár-Barra Réka: Kóka Rozália dévai előadóestje. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 3./2005. február 9.
Kóka Rozália a népművészet mestere, előadóművész és Petrás Mária csángó népi énekes, keramikusművész közös előadást tartottak Budapesten, a Magyarok Házában február 7-én, a Budapesti Székely Kör szervezésében. A bukovinai székelyek és a csángómagyarok sorsát elevenítették meg énekben, mesében, imádságban, mondákban és igaz történetekben. Petrás Mária tűzzománc szobrait és kerámia faliképeit is megtekintette a közönség. Petrás Mária a Bákó megyei Diószénben született, a Magyar Iparművészeti Egyetemen diplomázott 1995-ben, másfél évtizede nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban a csángó ügy, az ősrégi csángó kultúra hiteles követe. Kóka Rozália bukovinai székely család leszármazottja. Gyűjtötte a bukovinai székely hagyományokat, szervezte közösségi életüket. /(Guther M. Ilona): Jóestét Mária – Csángó madonnák. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./2005. március 3.
Az EMKE és a Nyugati Jelen szerkesztőségének közös szervezésében működő dévai helytörténeti kör, a valamikori Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társulat célkitűzéseit követve hangsúlyt helyez arra, hogy tudatosítsa a helyi magyarságban, hogy Hunyad ősi földjén nem idegenek, a magyarságnak itt van múltunk, jelene és jövője is lesz. Februárban Deák Piroska tanárnő előadása révén a Hunyadiak dicsőségére emlékeztek. Kóka Rozália magyarországi előadóművész “Mátyás király rózsát nyitó ostornyele” című, gyermekeknek szóló mesés délutánjai sikeresek voltak. /Schreiber István: Mátyás király születése kapcsán. = Nyugati Jelen (Arad), márc.3./2007. január 23.
Határon túli magyar művészek mutatkoznak be több mint két héten át Győrött – közölte Tóth Tímea, a szervező Harmónia Művészeti Központ Kht. munkatársa. A február 6-ig tartó seregszemle – amelyet ezúttal ötödik alkalommal rendeznek meg – lehetőséget biztosít az anyaországi magyaroknak arra, hogy ízelítőt kapjanak a felvidéki, a kárpátaljai, a délvidéki és az erdélyi művészeti életből, a határon túli magyar művészeknek pedig fórumot kínál a bemutatkozásra. A rendezvényt a fesztivál fővédnöke, Duray Miklós felvidéki politikus, közíró nyitotta meg. A magyar kultúra napján, január 22-én a dunaszegi Rezeda népzenei együttes mutatta be legújabb albumát. Duma István András moldvai csángó író Csángó mitológia /Havas Kiadó, Kézdivásárhely, 2005/ című kötetét ismerteti január 23-án. Három nappal később Kóka Rozália mesemondó szórakoztatja a gyermekeket, s aznap moldvai táncház is lesz, ahol a talpalávalót a Cserefa együttes szolgáltatja. A programot Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes tanár csángókról szóló előadása zárja. A fesztivált kiállítás is kíséri, amelyen erdélyi és újvidéki fotóművészek mutatkoznak be. /Határon túli magyar összművészeti fesztivál. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./2010. február 1.
Csángó Bál Budapesten
A moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető társadalmi és gazdasági folyamatokra szeretnék felhívni a figyelmet a szombati Csángó Bálon, amelynek díszvendége Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató lesz.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvahon Csángó Kulturális Közhasznú Egyesület által szervezett bállal idén is szeretnének alkalmat teremteni arra, hogy a közép- és kora újkori kultúra számos elemét őrző moldvai és gyimesi csángó magyarok bemutathassák viseleteiket, szokásaikat, zenéjüket, táncaikat színpadi produkció keretében.
A szervezők nevében Nagy Bercel az MTI-nek elmondta, hogy az idén a műsor Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató munkásságára épül, aki a vallásos néphagyomány, a szakrális szövegfolklór, a népi Mária-kultusz és az archaikus apokrif népi szövegek kutatása terén ért el jelentős eredményeket. A Kossuth-díjas kutató kiemelt feladatként tekint a gyűjtőmunkára, ő tárta fel és határozta meg az archaikus népi imádság új műfaját, funkcióját, lehetséges történelmi aspektusait, eredetét, európai összefüggéseit. Magyarországon és külföldön több tízezer szöveget gyűjtött össze.
A Petőfi Csarnokban szombaton tartandó bálon mintegy 8 moldvai és gyimesi településről – így Klézséből, Nádasfaluból, Somoskából, Pusztinából, Hidegségpatakáról, Görbepatakáról, Gyimesbükkről és Áldomáspatakáról – összesen 45 hagyományőrző zenész és táncos lép majd a színpadra.
A színpadi műsort követő, hajnalig tartó táncházban a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítenek a csángómagyar táncok lépéseit megtanulni. A bálhoz kapcsolódva csángó népi építészeti emlékekből és Petrás Mária keramikus alkotásaiból, valamint hagyományos csángó használati tárgyakból és szőttesekből összeállított tárlat hívja a Kárpátokon túli utazásra a vendégeket. A kiállítást Kóka Rozália énekes, mesemondó nyitja meg. Bemutatják még Csoma Gergely Az elhagyott idő – 33 év a moldvai csángók között című könyvét is.
A színpadi műsort megelőzően tartják a Kőketánc Gyermektáncházat, amelynek évről évre hatalmas sikere van a kisgyermekes családok körében.2010. február 6.
Csángó bál. Németh Zsolt: Átfogó csángó oktatási stratégiára van szükség
- Átfogó csángó oktatási stratégiát szorgalmazott a moldvai magyarság anyanyelvhasználatának megőrzéséért Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke a XIV. Csángó Bálon szombaton este a fővárosban. A bál díszvendége Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató volt.
Németh Zsolt köszöntőjében felidézte, hogy 1989-ben Magyarországon és Romániában is összeomlott a diktatúra. Ez a fordulat lehetőséget teremtett a szabadság kivívására, amelyért azonban nap mint nap kemény küzdelmet kellett folytatni az elmúlt húsz esztendőben és ma is. Így volt, s így van Pusztinában, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Beregszászon, Szabadkán, Dunaszerdahelyen és Budapesten is - fogalmazott.
Kiemelte: a szabadság hiánya legnyilvánvalóbban Moldvában mutatkozott meg a rendszerváltozás előtt és utána. Az ott élő csángó magyarok továbbra sem használhatták anyanyelvüket sem az oktatásban, sem pedig a hitéletben. Az ezredforduló hozott áttörést az oktatás területén, amikor is beindult Klézsén, először iskolán kívül, majd egyre több csángó faluban iskolai keretek között is a magyar nyelv oktatása. Ehhez a programhoz a magyar állam hathatós anyagi támogatást nyújtott. Ma már ezer gyermek vesz részt közel húsz településen magyar nyelvű oktatásban, ez azonban csak tizede annak a tízezer moldvai tanulónak, akik valamilyen szinten beszélik a magyar nyelvet. A pozitív tendencia fenntartásához átfogó oktatási stratégiára lenne szükség - mondta.
Németh Zsolt úgy fogalmazott, merjünk hinni abban, hogy a csángó magyarok megmaradnak, és a magyar nyelvük kultúrájuk fel fog támadni.
A bizottsági elnök szólt arról is, hogy magyar nyelvet ismerő papokért a XVII. század óta folyamodtak a moldvai csángók és küzdelmüket folytatják napjainkig. Sok helyen a papok ma is tiltják híveiket a magyar nyelvű zsoltározástól, sőt a magyar nyelvű oktatásban való részvételtől.
Mint mondta, 2009. október 18. hozott történelmi fordulatot Csángóföldön, amikor együtt misézett Petru Gherghel moldvai római katolikus megyéspüspök és Cserháti Ferenc esztergomi segédpüspök a Bákó melletti Lábnyikon. Ezt követően 2009 novemberében Erdő Péter érsek vezetésével a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Romániában tárgyalt a Román Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival. A román püspökök kinyilvánították, hogy mindenkinek joga van a saját nyelvén misét hallgatni, ha ezt kívánja. A fideszes politikus üdvözölte a tárgyalásokon kimunkált megállapodást, mely kilátásba helyezi a csángó magyarok anyanyelvi vallásgyakorlását. Várjuk a további előrelépést - mondta, hozzátéve: fontos állomás lehet, hogy vasárnap Budapesten misézik együtt Erdő Péter és Petru Ghergel.
Az ellenzéki politikus köszöntötte a rendezvényen megjelent új amerikai nagykövetet, Eleni Tsakopoulos Kounalakist.
Németh Zsolt méltatta a bál díszvendégének Erdélyi Zsuzsannának is a munkásságát, mint kiemelte: a néprajzkutató összefogást hirdetett, s felhívást tett közzé az archaikus népi imák gyűjtésére. Az apokrif imádság megjelölést a tudományos élet Erdélyi Zsuzsanna javaslatára fogadta el.
A néprajzkutató munkásságáról - amelyre az idei bál is épül - Nagy Bercel, a színpadi műsor szerkesztője az MTI-nek elmondta: elsősorban a vallásos néphagyomány, a szakrális szövegfolklór, a népi Mária-kultusz és az archaikus apokrif népi szövegek kutatása terén ért el jelentős eredményeket. A Kossuth-díjas kutató tárta fel és határozta meg az archaikus népi imádság új műfaját, lehetséges történelmi aspektusait, eredetét. Itthon és külföldön több tízezer szöveget gyűjtött össze.
Az idén is zsúfolásig megtelt Petőfi Csarnokban 8 moldvai és gyimesi településről - Klézséből, Nádasfaluból, Somoskából, Pusztinából, Hidegségpatakáról, Görbepatakáról, Gyimesbükkről és Áldomáspatakáról - összesen 45 hagyományőrző zenész és táncos lépett a színpadra. Vendég volt a Fanfara Complexa, a Kobzos Együttes, a Kőketánc Gyerektáncház, a Cantigas Együttes, a Juhász Családi Zenekar, a Somos és a Szigony, a Zurgó Együttes és Enyedi Ági, valamint a Lippentő és a Szentendre Táncegyüttes.
A színpadi műsor után hajnalig tartó táncházban a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítettek a csángó magyar táncok lépéseit megtanulni. A bálhoz kapcsolódva csángó népi építészeti emlékekből és Petrás Mária keramikus alkotásaiból, valamint hagyományos csángó használati tárgyakból és szőttesekből összeállított tárlat hívta a Kárpátokon túli utazásra a vendégeket. A kiállítást Kóka Rozália énekes, mesemondó nyitotta meg. Bemutatták még Csoma Gergely Az elhagyott idő - 33 év a Moldvai csángók között című könyvét is.
A csaknem 250 ezres moldvai csángómagyarságnak csak töredéke, mintegy 60 ezer ember beszéli a magyar nyelvet, melyet azonban sem a közigazgatásában, sem az oktatásban, sem a moldvai katolikus egyház keretei között nem gyakorolhatnak. Saját értelmiségi réteg, valóságos politikai érdekképviselet és egyéb önálló intézményrendszer híján a részben középkori mentalitást és kultúrát hordozó moldvai magyarság kiszolgáltatottan áll a globalizáció, a modern nacionalizmus és a Kelet-Európát sújtó gazdasági recesszió kihívásaival szemben - hívta fel a figyelmet az asszimiláció ellen küzdő népcsoport nehéz helyzetére Nagy Bercel. Hozzátette: a magyarországi értelmiségiek körében egyre többeket érint meg a szórványmagyarság és a Keleti Kárpátokon túli csángók sorsa.
Az esemény fővédnöke idén is Sólyom László köztársasági elnök volt. Forrás: MTI2010. június 21.
A bukovinai székelység hányatott sorsa a művészet nyelvén – Szétszórva is megtartották hitüket, büszke öntudatukat
Megható. Felemelő. Csodálatos. Számos dévai és vajdahunyadi magyar elérzékenyült, egyesek szemeiben könnyeket lehetet látni szombaton délután, a bukovinai székely népviselet dévai és vajdahunyadi felvonulásán.
Örömkönnyek voltak, öröm volt nézni, ahogy 300-300, népviseletbe öltözött bukovinai székely vonul fel a két város központjában, magyar nemzeti zászlókat lengetve, magyar dalokat énekelve, magyar táncokat járva.
Szombaton és vasárnap a Hunyad megyei magyar napok ugyanis a bukovinai székelyek Hunyad megyei letelepülésének századik évfordulója jegyében zajlottak. Tulajdonképpen a magyar napok erre az ünnepségre épültek, a korábbi napok gazdag rendezvényei amolyan kiegészítői voltak a szombati és vasárnapi fénypontnak.
Noha a bukovinai székelyek Déván, Vajdahunyadon és Sztrigyszentgyörgyön is fészket raktak, az ünnepség központja mégis Hunyad megye legjelentősebb bukovinai székely települése, Csernakeresztúr volt, s a csernakeresztúri hagyományőrző egyesület volt az ünnepség főszervezője. Ott találkozott a 600 vendég, aki a bonyhádi (Tolna megye, Magyarország) Bukovinai Székely Szövetség szinte valamennyi tagtelepüléséről, az egész Kárpát-medencéből érkezett Hunyad megyei testvéreihez. A mostoha sors ugyanis szétszórta a bukovinai székelyeket, hagyományaikat, hitüket, büszke öntudatukat és szívós magyarságukat azonban mindenütt megtartották. 21 magyarországi és 5 vajdasági bukovinai székely csoport, összesen 600 ember jött el a nagy ünnepségre.
Ők is vonultak fel szombaton délután: 300-an Déván és 300-an Vajdahunyadon. A városközpontokon keresztül, a forgalomtól lezárt főutcákon. A helybeli magyarok – illetve egyszerű járókelők – örömére és csodálatára.
A felvonulás körülbelül egy órát tartott, mivel a felvonulók közben többször megálltak, néptáncokat jártak, népdalokat adtak elő, bukovinai székely múltjuk, hagyományaik és kultúrájuk büszkéségével. Piros-fehér-zöld nemzeti zászlók sokaságával. Nem hittem volna, hogy ezt is megérem, mondták sokan könnyes szemekkel, hiszen Trianon óta soha sem lobogott nyilvánosan ennyi magyar zászló Déván, közterületen a magyarság soha sem vállalhatta ilyen büszkén nemzeti mivoltát. A vajdahunyadi felvonulás talán még felemelőbb volt, mint a dévai, mivel a végén a színház előtti emelvényről a felvonulók a népes közönség előtt elénekelték a magyar himnuszt és a székely himnuszt is.
Az ünnepélyes felvonulások után a két csoport Csernakeresztúron találkozott. Este ott folytatódott az ünnepi program. Az iskola előtti téren több mint ezer magyar gyűlt össze – helybéliek, dévaiak, vajdahunyadiak, magyarországi és vajdasági vendégek. Kelemen Hunor kulturális miniszter, Winkler Gyula EP-képviselő, valamint Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa köszöntette az ünneplőket, majd a bukovinai székelység érdemes művészeinek előadása következett. A zuhogó eső ellenére a közönség egyre növekedett, míg Kóka Rozália, Fábián Éva, Nyitrai Mariann, és Sebestyén István hagyományos dalokat énekeltek, keserves és vidám rövid történeteket adtak elő, vagyis a bukovinai székelység hányatott sorsát ismertették művészi nyelven. Utánuk a budapesti Orthent együttes koncertje következett, ezzel zárult a szombati est.
Ma szintén Csernakeresztúron folytatódott az ünnepség. Előbb a helyiek és a vendégek megkoszorúzták a római katolikus templom kertjében lévő emlékkeresztet, majd a népviseletbe öltözött ünneplő közönség a falu központjába vonult, a szabadtéri hálaadó szentmisére, mivel a nagy tömeg egyszerűen nem fért be a templomba.
Délután a helyiek, valamint az összes meghívott bukovinai székely csoport szabadtéri néptáncelőadással ünnepelik meg a letelepedés, s a magyarként való megmaradás századik évfordulóját.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)2010. november 22.
Csupa csapás az élet – Egy budapesti kiállítás
Aki betekintett Budán a Szentháromság téren a Magyar Borok Háza dísztermébe, ahol 1998 őszén Petrás Mária kiállítása volt, elcsodálkozhatott azon, hogy 1965 óta ez a 25. tárlata. Jászberény, Érd, Párizs (csoportos kiállítás), Pápa, több ízben is Budapest, Déva, Pécs, Kecskemét, Mátrafüred, Gödöllő stb. Munkái megtalálhatók az alábbi templomokban: Bükkzsérc, Epöl, Csucsa (Czecz János), Magyarvalkó, Kőrösfő, Jegenye, Kémer, Déva. Utóbbit szülőfalujának, Dioszénnek szánta, de ismert okok miatt az ottani papoknak és a világi hatalom birtokosainak nincs szükségük az ő munkáira. Kiállításait neves személyiségek nyitják meg – egyébként Kő Pál tanítványa.
Kóka Rozália, a Magyar Művészeti Intézet osztályvezetőjének meghatározása szerint: „Földből égetett képeivel a moldvai magyarság középkori állapotban megrekedt, kilátástalan sorsát panaszolja." Továbbá: „Művészetének középpontjában az anyaság témája áll. Az »anonim szentté« magasztosult sokgyermekes csángó asszonyoktól a Szűz Máriáig számtalan változatban formálja meg az ANYÁT s az anyaság érzésének minden stációját a karácsonyéji boldogságtól a nagypénteki szenvedésig.
L. dr. Imre Mária néprajzkutató a gödöllői kiállítás műsorfüzetében írja: „Népéhez való hűségét jelzi, hogy első önálló munkáját, egy oltárt a dévai ferencesek kolostorának adományozta." (Ez az alkotás az, amelyik nem kerülhetett szülőfaluja, a Szeret menti Dioszén templomába.) „Madonna-változatai egyszerre szentek és profánok. Magukban hordozzák a földi édesanyák örömteli és fájdalmas életének sorsfordító életszakaszait... Kiemelkedően szépek a Fájdalmas Anyát bemutató faliképei." Húshegyi Gábor esztéta, egyetemi tanár: „Petrás Mária madonnái, piétái a szent és profán mesgyét követve átértelmeződtek és kaptak újabb jelentést. Következetes kettősségükkel tűnnek ki. Egyik a szakrális tematika azonos rétegű profanizálása, a figurális forma archaizálása, a másik, hogy a kompozíciók, a sémák akár a reneszánszra, a 15–16. századi Rabbiákra, a reliefkeretek akár a középkorra, illetve a historizmusra is utalhatnának. Ezt a kettősséget gazdagítja a Keleti-Kárpátokon túlról hozott ornamensvilág, az égetett anyag és annak polikrómiája, egy egyedi színkezelés (...)"
Petrás Mária Szentháromság téri decemberi kiállítása, égetett krisztusképei, domborművei kiskarácsonyt, nagykarácsonyt köszöntőek, de nem alkalomhoz kötöttek, az esztendő minden szakának maradandó alkotásai.
1999-ben Dévára hozza át gyűjteményes kiállítását. Sepsiszentgyörgyre nemcsak azért kell átkérni ezt az „anyagot", mert édestestvérei és ezek családja él itt, hanem azért, mert Petrás Marika az egyetemes magyarság egyik reprezentatív művészegyénisége.
Sylvester Lajos, Erdély.ma2011. május 8.
Hazátlanokként járták kálváriájukat
Idén hetven éve, hogy a bukovinai székelyeket Magyarországra telepítették. A hazatérésre, mely a remélt boldogság helyett egy sajátos kálvária kezdetét jelentette, egész éves rendezvénysorozattal emlékeznek. Vasárnap a budai Várban ünnepelnek.
A népcsoport története a XVIII. század második feléig nyúlik vissza - idézi fel az MNO-nak Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetéségének elnöke. 1763-ban Mária Terézia határõrség felállításáról döntött a Székelyföldön, amihez elrendelte a székelyek besorozását. A kiváltságaihoz ragaszkodó népcsoport ellenállása véres megtorlásba torkollott, a madéfalvi veszedelem néven elhíresült, 1764. január 7-i vérengzés során több száz székelyt mészároltak le az osztrák katonák. Ezt követõen ezrek menekültek át Moldvába. A késõbb már a Habsburg Birodalomhoz tartozó Bukovinába telepítésük Hadik András nevéhez fûzõdik. 1786-ig öt falut hoztak létre: Andrásfalvát, Istensegítset, Fogadjistent, Hadikfalvát és Józseffalvát. A Monarchia felbomlása után a terület Romániához került.
A nagyon vallásos székelyek így nagy örömmel fogadták az 1941 májusában kezdõdött tárgyalásokat a hazatelepítésrõl. A román-magyar egyezményt május 11-én írták alá, június végéig meg is érkeztek a Bácskába a transzportok az öt településrõl, összesen 13 800 fõvel. A Völgységi Múzeumban õriznek több hazatérési igazolványt, amely a családfõ pontos (termetére is vonatkozó) adatai mellett tartalmazta a gyerekek számát is. Bukovinában nagyszámú fotó is készült, melyeken a székelyek életje vagyis háza és a hozzá tartozó udvar látható - mondja Csibi Krisztina.
Ott kellett hagyniuk az életjüket
A Bácskába érkezõk ugyanakkor csak kézipoggyászt és némi készpénzt vihettek magukkal, többi értéküket Bukovinában kellett hagyniuk. A frissen Magyarországhoz csatolt terület vasútvonalai mentén táblákkal köszöntötték a hazatérõket akiket huszonnyolc településen helyeztek el, a dobrovoljácok által elhagyott házakban. Bonczos Miklós kormánybiztos fogadta õket, az általa felolvasott és kiosztott felhívást azóta is ereklyeként õrzik a bukovinaiak. Csibi Krisztina elmondása szerint a kormány példaértékû telepítést szervezett, a székelyeket orvosi vizsgálatnak vetették alá, gondoskodtak ellátásukról, valamint késõbb gazdasági felügyelõk és különféle eszközök segítették õket a gazdálkodásban. A katonaság lovakat adott, a zöldkeresztes nõvéreket pedig annyira megszerették, hogy többüket keresztszülõnek is felkérték.
Aztán 1944 õszén megjelentek Tito partizánjai, így menekülniük kellett. A kiürítés gyorsan történt, javaik közül alig valamit tudtak csak magukkal vinni. A telet a Dunántúlon töltötték, szétszóródva. Azonban nem mindenkinek sikerült megmenekülnie, Szabadkánál 42 székely férfit a partizánok elfogtak, õk soha többé nem kerültek elõ.
Letelepítésük szükségességét Bodor György késõbbi kormánybiztos vetette fel, a telepítési hivatalt Bonyhádon állították fel - ismerteti a letelepítés körülményeit a szövetség vezetõje. 1945 tavaszán a svábok kiürített házaiba költöztették a székelyeket. Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye 38 településén találtak új otthonra a bukovinai székelyek (késõbb, a gyáriparban rejlõ munkalehetõségek miatt költöztek nagyobb számban ?rdre és a fõváros környékére). Próbáltak az eredeti falubeosztás szerint eljárni, így például Tevelre körülbelül 260 hadikfalvi került. A lengyeli internálótáborból visszaszökõ svábok késõbb azzal szembesültek, hogy bár nem kellett elhagyniuk az országot, házaikat elfoglalták, ahova csak az új lakók jóindulatán és lehetõségein múlt, hogy visszafogadták-e õket. Ez a helyzet pedig évtizedekig nehezítette a népcsoportok együttélését.
?ledezõ büszkeség
Csibi Krisztina további konfliktusforrásként említi, hogy a hazatérõ bukovinaiak alacsonyabb fejlõdési színten álltak. Nem elég, hogy a dunántúli gazdálkodáshoz nem volt elég ismeretük, de nagy részük se írni, se olvasni nem tudott magyarul, hiszen román iskolába jártak csak. Az elrongyolódva, vagyon nélkül érkezõ menekülteket így a magyarok és a svábok is lenézték. Ezt fõleg az elsõ generáció szenvedte el, hiszen a gyermekeik már közös iskolába jártak, hasonlóképp nõttek fel - hangsúlyozza Csibi Krisztina. Bár már az '50-es évektõl köttettek vegyesházasságok, a teljesen más szokások és mentalitás, az eltérõ szocializáció ezekben a kapcsolatokban mindkét felet megviselte. A következõ generáció volt az, aki már - a közös oktatásnak is köszönhetõen - konfliktusok nélkül tudott együtt élni.
Ezen okokból kifolyólag a többség szégyellte, vagy legalábbis elhallgatta származását - mondja a szövetség elnöke. Ebben a változást szerinte az 1978-as Röpülj páva címû televíziós vetélkedõ hozta el, melyet az izményi hagyományõrzõk megnyertek. Ez nagy népszerûséget hozott a székelyeknek, akik számára egyre inkább bebizonyosodott: nem kell szégyellniük, hogy kik õk. A következõ nagy lépés a rendszerváltással jött el. Egyrészt 1989-tõl alakulhattak társadalmi szervezetek, aminek köszönhetõen szervezett formában kezdhettek a hagyományõrzéshez. Másrészt - és ez talán az elõbbinél is fontosabb volt - elkezdhettek beszélni a problémákról, melyeket addig szõnyeg alá kellett söpörni. Hiszen Trianonhoz, vagy a doni katasztrófához hasonlóan a svábok ki-, és a bukovinai székelyek betelepítésérõl sem lehetett szót ejteni az elõzõ rendszerben - emlékeztet Csibi Krisztina. ?pp Sára Sándor idézte fel a napokban Bonyhádon, hogy amikor Sír az út elõttem címû négyrészes dokumentumfilmjét forgatta, az idõs székelyek nem mertek beszélni tragédiájukról, a hadikfalvi 42-rõl pedig fõleg nem szóltak. Ez a helyzet azóta sem sokat változott - teszi hozzá a bukovinaiak vezetõje.
Beépült szokások
Csibi Krisztina szerint nagyon érdekes a beilleszkedés folyamatának néprajzi vizsgálata, hiszen 1941-ben egy 150 éves önálló fejlõdési pályáról mozdították ki a bukovinai székelyeket, a vándorlás és a letelepedés pedig tovább változtatta õket. Gasztronómiájuk és szokásaik mára beépültek a magyarság kultúrájába, sokszor észrevétlenül is jelen vannak a mindennapokban - hangsúlyozza a szövetség elnöke. Többségük a nagy ünnepekhez kötõdik, mint a betlehemezés, temetés, lakodalom, vagy a gyermekszületés körüli praktikák. De az emberek szeretik a hagyományõrzõ mûsorokat is, valamint a mesemondó versenyeknek is nagy sikerük van.
A szövetség elnöke szerint akik átélték, máig sem tudták kiheverni a vándorlás, a hazátlanság sokkját, amit õk átéltek, senki sem érti meg - mondják. Csibi Krisztina úgy látja, hogy nincs még egy népcsoport, amely ennyire összetartana. Köszönhetõ ez a szájról szájra hagyományozódó közös történelmi múltnak, és a nécsoport születésnapjaként számon tartott madéfalvi vérengzés emlékének - teszi hozzá.
?nnep a Várban
Az 1989-ben alakult Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége amellett, hogy a helyi hagyományõrzõk munkáját segíti, több mint 10 éve néprajzi táborokat is szervez. Itt a szokások, táncok, ételek, fényképek és dokumentumok mellett visszaemlékezéseket is gyûjtenek, gyûjtöttek.
Az Emelt fõvel - a Hazatérés emléknapja a Budai Várban címû rendezvény vasárnap délben hálaadó szentmisével kezdõdik a Budavári Nagyboldogasszony templomban, ahol Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond köszöntõt. Egy órától koszorúzás és ünnepi megemlékezés következik, Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszédével. Kettõ órától fotókiállítás nyílik a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, ahol késõbb emlékülés és hangverseny is lesz. A Szent István-szobor melletti szabadtéri színpadon Tágasságot nekünk es! címmel folklórmûsor lesz, mely Nagy Gábor Tamás, a Budavári ?nkormányzat polgármesterének köszöntõjével veszi kezdetét. ?t hagyományõrzõ együttesek követik a színpadon, valamint fellép Kóka Rozália és Sebestyén István mesemondó is.
mno.hu
Erdély.ma2011. július 12.
Emlékezés a csángók apostolára
Budapesti levél
Örömmel mentem június 28-án az MVSZ-be. Az MVSZ Szent László Magyarságtudományi Akadémiája Édes hazámnak akartam szolgálni címmel a 110 esztendeje született Domokos Pál Péter néprajzkutatóra, népdalgyűjtőre, a moldvai csángók vándorapostolára emlékezett. A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesülettel közös rendezvényen hamar megtelt a terem, ismerős arcokat láttam, Domokos Pál Péter tisztelői gyűltek össze. Jáki Sándor Teodóz atya, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület elnöke emlékezett. Számára a legfontosabbat Domokos Pál Péter temetésén Halász Péter mondta: egy hónapja hunyt el Péter bácsi, és már hiányzik, nincs, akitől tanácsot kérjünk.
Jáki atya rendszeresen jár a moldvai csángókhoz, most ért véget a 109. útja. Tegnap még Erdélyben volt, bejárta Domokos Pál Péter életútjának kezdeti színhelyeit.
Ferenczi Éva énekesnő énekelt, ő is ismerte Péter bácsit, majd Faragó Laura következett, aki Nyírő József Vonaton című novelláját mondta el. Ebben szerepelt Domokos Pál Péter.
A budapesti Domokos Pál Péter Általános Iskola diákjainak csángó műsora következett. A gyerekek csángó népviseletben vonultak a színpadra. Kóka Rozália előadóművész emlékezett arra, hogy őseinek, a bukovinai székelyeknek a története érdekelte. Felkereste Domokos Pál Pétert, aki könyveket ajánlott és mesélt neki a moldvai csángókról. Péter bácsi hívta fel a figyelmét Németh Kálmánnak a bukovinai székelyekről szóló Százezer szív sikolt (Bácsjózseffalva, 1941) című könyvére. Később Kóka Rozália a moldvai csángók körében is gyűjtött népdalokat, népballadákat, meséket.
Petrás Mária Magyarországra áttelepült csángó énekes és keramikusművész otthon tanult énekekkel lépett fel, majd elénekelte Péter bácsi kedvenc dalát (Veres az ég hazafelé).
Csoma Gergely szobrászművész 1979-ben kereste fel először Domokos Pál Pétert. Elfogódottan lépett be, de Péter bácsi olyan nagy szeretettel fogadta, hogy zavara azonnal eltűnt. Péter bácsi örömmel hallotta, hogy Csoma Gergely eljutott a moldvai csángókhoz. Sok tanáccsal látta el, segítette későbbi moldvai utazásait. Csoma Gergely elszavalta Lakatos Demeter csángó költő Nap szentül le című versét. Az előadó emlékeztetett rá: éppen ezen a napon, június 28-án született Domokos Pál Péter.
A budapesti Domokos Pál Péter Általános Iskola tehetséges kis növendéke, Vadas Hanga Napsugár több csángó népdalt énekelt, öröm volt hallgatni a kislányt –, testvére, Soma furulyán kísérte.
Végezetül Medvigy Endre irodalomtörténész vázolta fel Domokos Pál Péter hatalmas életművét. A hetvenes években Péter bácsi több egyetemi klubban és más helyen tartott előadást. A klubvezetők előre kérték, csak óvatosan beszéljen. Ennek ellenére Péter bácsi nagy erővel beszélt a dákoromán kontinuitás tarthatatlanságáról, az elfeledett és nehéz körülmények között élő moldvai csángókról.
Az ötszáz férőhelyes Egyetemi Színpad zsúfolásig megtelt az ő előadásai idején.
Bartók Béla A magyar népdal című könyvében olvasta Péter bácsi, hogy egyetlen magyar nyelvterület van, amelynek a népzenéjét még nem gyűjtötték össze, a moldvai csángóké. Domokos Pál Péter elindult, hogy elvégezze a gyűjtőmunkát. Közben megismerhette ennek az elhagyott népcsoportnak az életét. Ez a felismerés döntő volt munkásságában: elhatározta, hogy életét a moldvai csángóknak szenteli. Faluról falura járva igyekezett minél többet megtudni róluk.
Domokos Pál Péter vett egy csomó edényt, majd árusnak álcázva magát járta be a moldvai csángó falvakat.
Útjainak gazdag tapasztalata és a fellelhető irodalom áttanulmányozása alapján jelent meg 1931-ben Domokos Pál Péter nagy jelentőségű műve, A moldvai magyarság, Csíkszeredában, saját kiadásában. Az Erdélyi Szépmíves Céh vezetői annak idején elzárkóztak a könyv kiadása elől.
Sajnálja, jegyezte meg Medvigy Endre, hogy Domokos Pál Péter lányai nem szólaltak meg az előadáson.
Ott voltak, köszöntem is nekik.
Az esten sorra hallhattunk emlékezéseket arról, hány ember kereste fel Péter bácsit, mindegyikük szeretettel beszélt róla.
Úgy éreztem, Isten a nehéz időkben küld ilyen nagy embereket.
Domokos Pál Péter írta könyveit, és tartotta előadásait. Nagy része volt abban, hogy az elfeledett népcsoportot – ahogyan ő nevezte – felfedezték.
A csángók apostola volt, aki mindenkivel szeretettel osztotta meg tudását, az érdeklődőket nagy szeretettel fogadta.
Ezt én is elmondhatom. A hetvenes években ismertem meg jó Péter bácsit. Engem is szeretettel fogadott. Számon tartott, szívesen mesélt, én meg örömmel hallgattam.
Az esten a szép dolgokra emlékeztünk. Azonban eszembe jutott, ahogyan Péter bácsi elmesélte, többször behívatták a belügyminisztériumi emberek, a kommunista titkosszolgálat emberei. Péter bácsi elutasította kérdezősködésüket. Egy idő után megunta, hogy folyton berendelik. Írt egy levelet nekik, ebben kifejtette, többet nem hajlandó kihallgatásra járni.
Sajnáltam, hogy ezen az emlékező esten nem volt jelen Halász Péter, lehet mondani, Péter bácsi legjobb, legnagyobb tanítványa. Halász Péter áttelepült Erdélybe, a Gyimesekbe, onnan nehezebb eljönni.
Az est címe a Domokos Pál Péter könyvéé: "...édes hazámnak akartam szolgálni..." (Szent István Társulat, Budapest, 1978). Domokos Pál Péter ebben a könyvében Petrás Incze Jánosnak és Kájoni Jánosnak állított emléket. Petrás Incze János (1813–1886) a moldvai csángók egyik falujában, Klézsén volt pap. Megismerkedett Döbrentei Gáborral, akinek kérésére beszámolt a moldvai csángókról. Petrás Incze János ismertetését közölte a Tudománytár 1842-es évfolyama. Domokos Pál Péter ebben a könyvében Kájoni Jánosnak (1629–1687) Csíksomlyón, 1676- ban kiadott Cantionale Catholicum című, katolikus népénekeket tartalmazó énekeinek mindegyikéhez hozzátette a kutatásai alapján megtalált dallamok lekottázott anyagát. (Több mint nyolcszáz énekről van szó).
Amikor ez az értékes könyv megjelent, elmentem Péter bácsihoz, hogy dedikáltassam új munkáját. Ezt írta bele: "Udvardy Frigyesnek szeretettel ajánlom a nagyvilág legelfelejtettebb kisebbségéről szóló könyvet, mert Nála a szolgálatokat mutató írás a legjobb helyen van. Budapest, 1979. III. 12. Domokos Pál Péter"
Ennyi év után is öröm emlékezni erre.
Udvardy Frigyes. Népújság (Marosvásárhely)2012. július 8.
Teljesült Domokos Pál Péterék álma
Idén is hűen követték a hagyományokat az Ezer Székely Leány Napja szervezői, főleg az imára, a népviseletre, a népdalra, a néptáncra, illetve a népi mesterségekre helyezve a hangsúlyt. Szombaton több mint ezer népviseletes leány, asszony vett részt a Csíkszeredában és Csíksomlyón tartott egész napos rendezvényen.
A népünnepély ezúttal téravató is volt, az összegyűltek, székely ruhások szombaton délelőtt 9 órától közös tánccal vették használatba a felújított Szabadság teret. Szép gesztus volt ez a szervező városi és a megyei önkormányzatok részéről. Sokkal fennköltebb, mégis közvetlenebb volt a hangulat, mintha politikai beszédekkel, illetve szalagvágással került volna sor a tér birtokbavételére.
„Azt gondolom, hogy ennél nem is kell szebb látvány, mint ennyi székely ruhába öltözött leány, hogy a fiataljaink felveszik őseink viseletét. Ez nem is látvány, hanem csoda, amit évről évre a csíkszeredai önkormányzat, a Hargita együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány megszervez nekünk” – mondta a téren Borboly Csaba, a megyei önkormányzat képviselő-testületének elnöke. A Kovászna megyei önkormányzat képviselő-testületének alelnöke, Nagy József is üdvözölte a jelenlévőket, köztük a nagy számban részt vevő háromszékieket, és meghívott mindenkit a hamarosan sorra kerülő Székely Vágtára.
A közös tánc után a szekerek, lovasok és gyalogosok a csíksomlyói kegytemplomhoz vonultak, ahol a szentmisét Böjte Csaba atya celebrálta. A ferences szerzetes a gyermekvállalásra buzdította a fiatalokat. Amint megjegyezte, a szentcsaládnak is könnyebb lett volna Egyiptomban maradni, ahol József mesterségét nagyon megbecsülték. Mégis vállalták a nehézségeket, a gyermekáldást, sőt haza is tértek szülőföldjükre, Heródes országába, pedig ott csak üldöztetésben lehetett részük. Manapság nincs üldöztetés, mégis a karriert vadássza mindenki, általában külföldön és nem szülőföldjén, pedig a szónok szerint itthon is lehet boldogulni. Továbbá, ahogy kiemelte, az élet vállalásánál és gondozásánál nincs szebb és magasztosabb dolog ezen a világon.
A csíksomlyói Hármashalom-oltárnál beigazolódott: teljesült a több mint nyolcvan éve a rendezvényt útjára indító szervezők, a szociális testvérek, illetve Domokos Pál Péter álma. Most már biztosan kimondható, hogy kigyűlt az ezer székely leány, ugyanis a szervezők ezúttal nyilvántartásba vették azokat, akik jelentkeztek az iktatónál. Cserébe a népviseletet felöltők emlékkártyát vihettek haza, amely igazolta, hogy 2012-ben részt vettek a népünnepélyen. Rengetegen jelentkeztek az iktatónál, habár arról volt szó, hogy csak a délutáni órákban veszik nyilvántartásba a személyeket, még este is akadt munka. Ottjártunkkor, este hét óra tájt már 1200 népviseletes lányt, asszonyt és 481 fiút, férfit számoltak.
A települések közül ezúttal Csíkrákosból jöttek – az összlakossághoz viszonyítva – a legtöbben székely ruhában. Pontosan 7,28%-os volt ez az arány, ők vihették haza az esketőszékeket, és lapunk is közülük sorsolta ki az iktatócédulák alapján azt a nőt és férfit, akik egy-egy féléves előfizetést nyertek. Bálint Anitát és András Lászlót a hét folyamán várjuk a szerkesztőségünkbe, hogy iktatókártyájukkal nyereményüket átvegyék.
„Hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk” – ezzel a jeligével indították útjára egykor a népünnepélyt. A megnyitón felszólaló csíkszeredai polgármester, Ráduly Róbert szerint nem elég csak a népviseletet és a népi kultúrát becsben tartani, hanem a népszámláláskor a székelységünket is vállalnunk kell. Az elöljáró szerint, ha nem valljuk magunkat székelyeknek, az autonómia útjába is akadályokat gördítünk.
Nemcsak a mennyiségi mutatók emelték a rendezvény színvonalát, évről évre nehezebb a dolga az eredeti népviseletet vizsgáló zsűrinek. Egyre több értékes népviselet kerül elő, idén lövétei, gyergyóalfalvi, csíkkozmási és szentdomokosi női székely ruhákat díjaztak, többen is elérték az eredeti szőttes anyag, a kézi varrás és az autentikus öltözeti kellékekért járó maximális pontszámot.
Másfelől, ezúttal egy nagyobb Székelyföldet is sikerült „megmozgatni”, a bukovinai székelyeket Kóka Rozália néprajzkutató, mesemondó, a diószénieket meg Petrás Mária képviselte. Ők voltak az idei tiszteletbeli meghívottak.
Kóka Rozália egy kiállításon keresztül tolmácsolta a bukovinai székelyeket ért tragédiát, 1941-ben ugyanis Bácskába telepítették őket. A fotók elindulásuk előtt készültek, a családok a kényszerből elhagyandó szülői ház előtt álltak a masina elé. Később a különböző állomásokon jól fogadták őket az anyaországiak, de vajdasági tartózkodásuk tragédiába fulladt. Az 1944 októberében visszaköltöző szerbek véres merényletekkel, pogrommal menekülésre kényszerítik őket. 1945 márciusában a Völgységben, egy kis, ezerlelkes, németek lakta faluban, Felsőnánán telepítik le őket. Kóka Rozália, aki ízes népi mesékkel is elkápráztatta a csíksomlyói nyeregben a hallgatóságot, honlapunknak elmondta, csíkzsögödi gyökerekkel is rendelkezik. Amúgy a történetek, illetve az általa hordott népviselet is igazolta, hogy a bukovinai székelyekkel közösek kulturális gyökereink.
Petrás Mária szintén a valamikor menekült, elcsángált székelyeket, a diószénieket képviselte. Egyfelől közszemlére tárta kerámiáit, amelyet a csángó szenteknek ajánlott, másfelől a gyönyörű népdalokkal adott ízelítőt ebből a kultúrából. „Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni” – vallja az alkotó.
Különben több népi mester termékét is láthattuk, mint az előző években, megcsodálhattuk a díszkovács, fafaragó, gyöngyfűző termékeit és a szőtteseket, beleértve a népviseleteket, ugyanakkor két népi hangszer készítője is kirakódott. Ezúttal furulyát, fidulát, gardont és kobzát is lehetett szemlélni, vásárolni.
Kitettek magukért a táncosok is, jóformán minden csíki településről érkezett csoport, ugyanakkor a Gyergyói-medence, illetve Udvarhelyszék és Háromszék is képviseltette magát. Eső is esett, de ezt is csak égi áldásként könyvelte el a résztvevők többsége. A műsor másfél órával tolódott ugyan, de a közönség nagy része megvárta a rendezvénysorozatot záró előadást, a Hargita együttes Ördöngösök Füzesen című folklórműsorát.
Különben az identitásőrző népünnepélyt jó példaként is felajánlották, a csíkszentkirályi önkormányzat ugyanis az Ezer Székely Leány Napjára időzítette a testvértelepülésekkel tartott találkozóját. „Immár a harmadik testvértelepülés-találkozót szerveztük meg Csíkszentkirályon. Ennek köszönhetően az anyaországból Berekfürdőről, Zalakomárból, Igarból, továbbá Szlovákiából Krasznahorkáról, illetve Kárpátaljáról Iszapéterfalváról fogadtunk vendégeket. A legutóbbiakkal pénteken írtuk alá a testvértelepülési szerződést. Emellett a martonvásári Villő tánccsoportot is vendégül láttuk, ők fel is léptek a népünnepélyen. Korábban mindig a csíksomlyói pünkösdi búcsúra hívtuk testvértelepüléseinket. Most arra gondoltunk, hogy ne csak az egyházi értékeinket ismerjék meg, hanem a kulturális identitásunkat őrző rendezvényeinkből is ízelítőt kapjanak, ezért a küldöttségeket hintókon kivittük a csíksomlyói nyeregbe. Reméljük, hogy ez a népünnepély példaértékű lesz számukra, és a hagyományőrzés őket is arra fogja ösztönözni, hogy otthon indítsanak el hasonló folyamatokat” ‒ mondta honlapunknak Gál Mária csíkszentkirályi kultúrigazgató.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro